2014. március 29., szombat
NASA Tanulmány A Civilizáció Bukásáról !
Nem voltam - nem vagyok a csordaszellem része.! Mélyen tisztelem azokat a kutatókat akik önálló gondolatokkal álltak elő.
/// Meggyőződésem : az ember semmit nem találhat ki ,mert azt a TERMÉSZET már rég megtette.///
Valamit meg láthatunk ,észre vehetünk.!
A NASA tanulmány , ami a jövőnkről szól : több mint megfontolandó !Radikális változtatásra van szükség !Mégis ! Úgy gondolom van megoldás! Van ki út a jelenlegi helyzetből. Tőlünk függ , akarunk e változtatni. (( A változást valójában a Természet ki fogja kényszeríteni.))Amit el kerülhetnénk , az a veszteség , az értelmetlen Halál.
2014. március 27., csütörtök
Amikor Vak Vezet Világtalant !
Magyarországon teljes gőzzel folyik a rezsi csökkentés . Ami még ennél is szomorúbb : büszkék rá.
A Kádár rendszerben épített tíz emeletes központi fűtéses házak fűtését a lakók úgy tudták szabályozni , hogy télen kinyitották az ablakot.
Ez a mostani valami hasonló. A felhasznált energia menyiségét kellene csökkenteni,hogy ne keljen a másik " agyament dolog :Paks 2."
Úgy látszik az az igazi ha fordítva ülnek a lovon.A baj az, így nem látható a szakadék amihez közelednek.
2014. március 7., péntek
Tokamak 1950!
Egészen elképesztő,hogy 1950 - óta ragaszkodik a "tudományos" világ egy olyan tárgyhoz amely több mint 50 -év alatt sem hozott eredményt.!Ilyen mély lenne a csordaszellem hatása? Miért ragaszkodnak foggal körömmel ahhoz ami zsákutca?
Miért nem látják be : A Természet másképpen működik? Vajon miért???
Az Energia !
Óriási tévedésben vannak a különböző energiát reklámozók. A környezet szennyező energiák már nem jöhetnek szóba ,ezért hát a tiszta elektromos áram , mint energiahordozóról beszélnek . Azt az egyszerű tényt felejtik el : az elektromos áram előállítása alapvetően szennyező.Jelenleg : Bármilyen módon állítanak elő // Tiszta elektromos áramot // azzal az a baj ,valójában mind szennyező, beleértve a nap elemeket is. CSAK AZ ELEKTROMOS ÁRAM ÖNMAGÁBAN NEM SZENNYEZŐ !!!!!!!!!!!!!
Elő lehet állítani az elektromos áramot önmagában?
IGEN ELŐ LEHET ÁLLÍTANI ! ! !
2014. március 3., hétfő
A Fekete Lyuk Fizikája ! 2.
A fekete lyuk kialakulásának feltételei létrejöhetnek óriási méretekben.A fekete lyuk "fejlődése " - " növekedése " mindaddig tart amíg a folyamat le nem áll,vagy meg nem szakad.Bármilyen méreteket is ért el a fekete lyuk ,a kialakulás folyamatának megszakadása után ,minden egyes anyagdarab ami a fekete lyukba zuhan,csökkenti a " sűrűségét "- vagyis elősegíti a lyuk majdani halálát.
A sokat emlegetett / Eseményhorizont / amit még ((( a fény sem tud elhagyni ))) , a másik érdekessége a fekete lyuknak.
Miért nem tudja még a fény sem elhagyni a fekete lyukat ? A magyarázat a következő.
Az eseményhorizont átlépése után az anyag átalakul! Nem anyag többé.!Nem tartalmaz részecskéket ,még fotonokat sem.
Mindebből persze le lehet vonni azokat a következtetéseket : Mi van a fekete lyuk belsejében?Mi az ami összetartja?Valójában , : mi is a fekete lyuk?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)