2017. július 6., csütörtök

Teljes Magfúzió És A Közlekedés !

Egyre több országban döntenek úgy , hogy csak elektromos meghajtást engedélyeznek. Ez jó dolog a környezet szennyezés szempontjából. A következőket azonban aggályosnak tartom. 1. Az akkumulátorok élettartalmát , környezetszennyező voltát. 2. Az akkumulátorok töltését , / egyidejűségét./ 3 ! Megoldásnak csak az olyan energiacellák elterjedését tartanám elfogadhatónak : amikor akár több tízezer kilométer is megtehető lenne egy energia cellával. A teljes magfúzió bevezetésével lehetőség nyílna az ilyen mérvű energia koncentrációra.

2017. június 18., vasárnap

Teljes Magfúzió ! / Teleportáltak a Kínaiak ? /

Teleportálni , elvileg lehetséges ! Megvalósításának feltételei azonban sem nem tisztázottak , irányítása egyáltalán nem ismert. Megvalósításának alapvető feltétele a " Nem Tér " létrehozása. A " nem tér létrehozását " csak a teljes magfúzió megvalósítása teszi lehetővé. Foton teleportálása , nem egészen értelmezhető, így aligha beszélhetünk ,// Kínai teleportációról . //

2017. május 16., kedd

Teljes Magfúzió , ÉS A Következő Ezer Év !

Stephen Hawking szerint 100 -éve van az embernek a Földön ! Az a jó,hogy vannak véletlenek + néha keveset tudunk. Azt remélem még van sok ezer év. ! Amennyiben megvalósul a teljes magfúzió . ((( Reményeim szerint IGEN ))) attól a pillanattól , egy új Világ küszöbén fogunk állni.

2017. május 4., csütörtök

Teljes Magfúzió és a Rák Kialakulása !

Érdekes okfejtést olvastam , Magyar kutatóktól a rák kialakulásával kapcsolatban. Ezt mondják : " A daganatok megjelenésének kockázata , nem az életkorral , hanem a sejtek generációnak számával függ össze." Örülnék ha az alábbi összefüggésre válaszolnának. _ Magyarországon a rákos megbetegedések száma Csernobil előtt 8000 - ezer körül volt évente.( Statisztikai évkönyv) Csernobil után 10 -évvel 36000 és emelkedik.

2017. április 7., péntek

A Tudás !

Annak az országnak a vezetői , akik a tudás megszerzését meggátolják Diktátorok ! Nem tesznek mást mint féltik a hatalmukat egy emberséges világtól. Ma Magyarországon ez történik !

2017. február 18., szombat

Teljes Magfúzió Az Egyetlen Lehetősége A Földnek ! Az USA Elnökének Nagy Tévedése !

A gőzgépektől kezdődően a népesség sokk milliárddal növekedett. Jelenleg több mint 7 milliárd ember használ többnyire foxitis energiát. Úgy gondolom a környezetszennyezés ennek következtében egyértelmű. Amennyiben ezt nem látja be egy olyan ország vezetője mint az USA - akkor az az ország nagy bajban van. Talán azt is érdemes lenne elfogadni , hogy a Föld egy komplex rendszer , amiben beletartozik az energetika is. Vagyis: A rendszert nem lehet korlátlanul terhelni.! Minden ember felelőssége létünk. DE ! Érdemben befolyásolni , mérsékelni , a fejlődés irányát meg változtatni csak a választott vezetőknek van módjában.Aki ez ellen hat az a pillanat embere.

2017. február 2., csütörtök

Teljes Magfúzió ! Hatalom - Föld ! Kérdés az Elnökhöz ?

Ha tehetném feltennék néhány kérdést az Amerikai elnöknek a kerítése kapcsán amit építtetni akar. 1. Amit mindenki megfogalmazott már: Hogy lett Amerika ilyen állam ? 2. Nem gondolja -e ? A Föld amin lakunk , mindannyiunk otthona , és mindenki szeretne boldogan élni. 3.Hogy érzi magát mikor tobzódik a javakban , mások pedig nélkülöznek ? 4. Nem -e a köz jó kellene ,hogy legyen a szeme előtt ( vagy már az egoizmus köde oly méreteket ölt benne ami ezt kizárja ?) 5 . És végül : Állítólag vallásos ember ? A fentiek ,hogyan férnek össze a vallás tanításával.